Magyar Fürdőtörténet.

Természeti adottságok

Ma Magyarország a világon az ötödik leggazdagabb termálvízkészlettel rendelkezik: 147 minősített gyógyvízzel, 39 gyógyfürdővel, 13 gyógyhellyel, 47 gyógyszállóval, 40 wellness-szállodával, öt gyógybarlanggal. Összesen 1300 hévíz kutat tartanak nyilván, amelyeknek azonban nagy részét nem használjuk ki.
Annak oka, hogy ez a kis ország ilyen előkelő helyen szerepel ezen a listán a Kárpát-medence geológiai adottságaiban keresendő: a földkéreg mintegy 10 kilométerrel vékonyabb a világátlagnál, ezért a forró magma közelebb van a felszínhez. A geotermikus grádiens - vagyis az a mutató, amely azt jelzi, hogy a Föld középpontja felé haladva hány méterenként növekszik a hőmérséklet egy Celsius fokkal - Európában átlagosan 33 méter, míg Magyarországon átlagosan 20, sőt vannak helyek, ahol csak 15 méter. Ebből adódóan sokkal kisebb mélységből lehet hévizet nyerni, mint a kontinens más pontjain. További szerencsés adottság, hogy az ország ezekből a vizekből bőséges mennyiséggel rendelkezik. Jelenleg több mint 300 ezer köbméter termálvíz kerül felszínre naponta. Ez a készlet azonban nem kiapadhatatlan...




A római kori fürdők

A rómaiak Pannóniát Augustus császár korában, az időszámításunk kezdete körül foglalták el. Ez a tartomány tulajdonképpen a mai Dunántúlnak felel meg. A tartomány fővárosának a mai Óbuda területén fekvő Aquincumot tették meg, melynek kelta eredetű neve is valószínűleg a víz, illetve folyó jelentéssel kapcsolatos. A mai Budapest területén eddig 11 katonai és polgári köz- és magánfürdő maradványait tárták fel, amelyek mindegyike hasznosította az itt található meleg források vizét. Emellett azonban számos dunántúli városban megtalálhatók a római kori fürdők maradványai, például Balfon vagy Tatán.

A középkori Magyarország fürdői

A népvándorlás korának lezárultával a honfoglaló magyarok is a melegvizű források közelében hozták létre településeiket, azonban dacára annak, hogy kultúrájuk több jellegzetesen keleti vonást tartalmazott nem voltak a fürdés barátai. Feljegyzések szerint ismerték egyes források hatásait, azokat mégsem használták fürdésre, csupán lovaik ápolására.
A johannita lovagok 1178-tól több kórházat építettek Budán, amelyek a mai Császár, Gellért és Lukács fürdők vizét adó források kincsét is hasznosították gyógyítás céljára. A Margit-sziget északi csúcsán található kénes források pedig egy leprakórházat tápláltak az 1200-as évektől.
Nemzetközi hírnevet a magyar fürdők Zsigmond király uralkodása alatt szereztek először. Ez köszönhető annak, hogy ebben az időben a Német-Római Császárság székhelye is Buda volt, így számos külföldi utazó megfordult Zsigmond udvarában. Mátyás király idején szintén virágzott a fürdőkultúra és ebből az időből számos leírás maradt fenn, amelyek hatalmas fürdőpalotákról és kisebb fürdőkről egyaránt beszámolnak, valamint megemlítik, hogy a budai források vize olyan meleg, hogy az ember a kezét sem tudja beledugni. Oláh Miklós esztergomi érsek az 1500-as évek elején már részletesen ismerteti ezen hőforrások javallatait.
A vidéki fürdőhelyekről, melegvizű forrásokról kevés leírás maradt fenn ezekből az időkből, azonban egyes helyeknek legendás gyógyító hatást, mitikus jelentőséget tulajdonított a népnyelv. A XVI. században Jordanus kolozsvári orvos feljegyzése szerint a trencséni fürdőben nemigen voltak épületek, amik voltak is, azokat gerendákból tákolták össze. A szállás sem volt fejedelmi. Az előkelőbbek a mezőn ütöttek sátrat, míg a köznép csak gallyakból font kalyibákban húzta meg magát.

A török hódoltság

Az oszmán törököknek a rómaiakhoz hasonlóan magas színvonalú volt a fürdőkultúrája. A török hódoltság ideje alatt a budai fürdők ismét virágzásnak indultak, és az akkori társadalmi életnek szintén jelentős színterei lettek. A budai törökfürdők közül négy (Rudas, Király, Császár és Rác fürdő) ma is üzemel. Egy angol utazó, Dr. Brown leírása szerint a mai Király fürdő vizét már abban a korban is ivókúra szerűen is használták. Arról, hogy a törökök mennyire kedvelték a fürdőzést épp a Király fürdő esete tanúskodik. Ez az épület ugyanis nem forrás közvetlen közelében épült, hanem a Lukács fürdőt is tápláló forrástól kell és kellett akkoriban is odavezetni a vizet. A budai pasák azonban gondoskodni akartak arról, hogy a várfalon belül is legyen fürdő, amelyet ostrom idején is használhatnak.

A kora újkor és a fürdőélet virágkora a Monarchia idején

A XVIII. század közepére, végére tehető a vidéki gyógyközpontok kialakulása. 1743-ban foglaltatta kőbe az akkori tihanyi apát a "füredi savanyúvizet" szolgáltató forrást, majd nem sokkal később fürdőt emeltetett fölé. Balatonfüred gyógyvize azóta ismert széles körben. Balf fürdőit már a rómaiak is használták majd a XVI. században épült fürdőházai után az 1772-ben emelt fürdőháza tette ismertté. Hévízen is ebben az időben hozta létre az első tutajokra épített fürdőt Festetics György. Parádon szintén a XVIII. század utolsó éveiben épült fel az első fürdő. A XVIII-XIX. században Magyarországra is eljutottak azok az irányzatok, amelyek a fürdőket tudományos szempontból kezdték vizsgálni. 1839-ben Tognio Lajos pesti orvosprofesszor megkezdte Magyarország gyógyvizeinek összeírását és vegyi meghatározását. Vállalkozása csak töredékesen sikerült.
A XIX. század elején kibontakozó hazafias eszmék terjedésének is színteréül szolgáltak a fürdőhelyek. Nem utolsósorban a kor művészeinek is találkozóhelyet teremtettek. Erről tanúskodik az is, hogy az ország harmadik kőszínháza a már akkor is sokak által látogatott Balatonfüreden épült fel.


A Császár fürdő udvara a 19. sz. közepén


A kiegyezés után kibontakozó polgárosodás újabb lendületet adott a fürdők fejlődésének. A modern gyógymódok gyökerei is erre a korra tehetők. Ekkor kezdődött a melegvizes kúrák hatásának vizsgálata, kiegészítésük fizikoterápiai kezelésekkel. Ekkor elemezték először az ásványvizek vegyi összetételét, és kezdték őket alkalmazni a táplálkozástudományban. Később, ahogy az orvostudomány fejlődött újabb és újabb problémák eredményes kezelésére nyílott lehetőség. Így a mozgásszervi megbetegedések és a baleseti rehabilitáció mellett a felső légúti bántalmak, az anyagcsere, a kiválasztás, illetve a keringési és az idegrendszer betegségeire, nőgyógyászati problémákra is sikeresen alkalmazták a fürdőbeli kezeléseket.
A fürdőügy kiemelt jelentőségét mutatja, hogy 1891-ben megalakult az Országos Balneológiai Egyesület.
A fürdőélet egyik virágkorát a kiegyezés utáni időszak jelentette. Ekkor számos fürdő épült az egész országban. Ezek jelentős része ma határainkon kívül fekszik. A legismertebbek Pöstyén, Herkulesfürdő, Parádfürdő, Harkány, Félixfürdő, Palics, Bártfafürdő, Csíz, Vihnye. Ekkor kezdett divatba jönni a strandélet is, a Balaton ekkor kezdett turistákat vonzani. A vendégek abban az időben legalább négy, leggyakrabban hat, de sokszor nyolc-tíz hetet is eltöltöttek egy-egy fürdőhelyen. A fürdőorvosok általában 20-40 napos fürdőkúrákat ajánlottak, de utókúrával ez kiegészülhetett akár 60 napra is. A férfiak és a nők kevés kivételtől eltekintve még ekkor is külön fürödtek, általában meghatározott időszakok voltak kijelölve a nemek részére.





A XX. század és napjaink

A korábban virágzó vidéki fürdőhelyek életében jelentős visszaeséssel járt az első világháború. A magyar fürdőélet központja Budapest lett, azonban az ország fürdőkultúrájának elismeréseképpen 1937-ben a Nemzetközi Gyógyfürdőhelyi Klimatológiai és Tengergyógyászati Egyesület Budapestet választotta székhelyéül. Sajnos a II. világháború után újjáalakult szervezet székhelye Svájc lett.
A XX. században a fürdők száma mellett kínálatuk is szélesedett. A természetes módon feltörő termálvizek mellett egyre több alkalommal hol a tervszerűen a mélyből felszínre hozott, hol a kőolajkutatás eredményeként felszínre tört vizekre épültek fürdők. Ilyen módon létesült többek között Bükfürdő, Zalakaros és Hajdúszoboszló fürdője is.
A múlt század közepétől már nemcsak a gyógyulni vágyók, hanem a kikapcsolódást igénylők is kezdték látogatni a fürdőket. Megváltoztak a szokások is és a társadalmi összetétel is. Míg XIX. század végéig a fürdők látogatása inkább az előkelők szokása volt, akik gyakran egy egész idényt is eltöltöttek egy-egy gyógyhelyen, a XX. század második felében a fürdőzés tömegjelenséggé és mindenki számára elérhetővé vált. Az itt eltöltött idő azonban jelentősen lerövidült. Ma már nem csupán a néhány, hanem az egy napos látogatások a leggyakoribbak.
A XXI. század elején újabb lendületet kapott a fürdőkultúra Magyarországon; a turizmus fejlesztésének egyik kiemelt ágazata lett. Számos fürdőt kibővítettek felújítottak korszerűsítettek, néhány helyen új fürdőkomplexumok épültek-épülnek, és megkezdődött a műemlékfürdők felújítása is. Ezt a trendet az is erősíti, hogy egyre inkább előtérbe kerül az egészség megőrzése, illetve természetes úton történő visszaszerzése, amelyben kulcsszerepet játszhatnak a fürdők.